EZT NYERNI KELLETT VOLNA! 
"THERE WERE A LOT OF CHANCES THERE AT THE END BUT IT WAS A LITTLE BIT TOO LITTLE TOO LATE. IT’S NICE TO BE ABLE TO CREATE THOSE CHANCES AND GIVE OURSELVES AN OPPORTUNITY TO TIE THE GAME BUT WE SPOTTED THEM A FEW TOO MANY."
(Cammalleri a mérkőzésről.)
Az ilyen meccsek azok, amelyeket alapból hozni kell, ha a rájátszás felé akarjuk venni az irányt. Nem sikerül, a középső harmad rémálommá vált. Szerencsénk sem volt, de erre azért néha számítani kell. Saját lehetőségeinkkel is jobban kellett volna gazdálkodni, most csak ennyire futotta.
Meccs előtt jött a hír, hogy elhunyt a legendás Eddy Palchak, aki tíz kupagyőzelem részese volt a Canadiens-szel. Kapunkat Budaj védte, mint ahogy ez várható volt egy előző napi mérkőzés után. Sorokban nem is volt változás, nagy variációs lehetőségünk nincs is ennyi sérülttel.
Első harmadban mindkét oldalon voltak gólszerzési lehetőségek, de találat nem született. Nabokov hamar megsérült, így helyére DiPietrot rakták be a kapuba. A hazaiak vassal kezdtek, majd Tavares-nek volt két ordító lehetősége is. A hálótartót nekünk sikerült megütnünk Cammalleri lövésénél.
A második "jól" indult, Budaj eladta a korongot, Parenteau meg köszönte szépen és megszerezte a vezetést. A következő góljukat is a mi támadásunk kontrájából indították, melynek végén Jay Pandolfo növelte az előnyüket. A nyomorúságos első tíz percet még Mark Streit is megtoldotta egy góllal, nagyszerűen szerencsétlenkedtünk nekik megint. Szerencsére még nem volt vége a dalnak, előbb Eller korongszerzése után (köszönjük Mr. Mottou) Pacioretty (9) szépített, majd Erik Cole (5) közelről emelte be a kipattanót a fekvő DiPietro fölött. Sajnos a végére ismét szívtunk, Moulson ért még bele Tavares lövésébe.
Az utolsó felvonásban Budaj két remek mentéssel próbált valamicskét javítani addigi szánalmas produkcióján. A végére még maradt esélyünk a pontszerzésre, mert emberelőnyben Gionta (5) volt ügyes a kapu előtt. Ennél tovább nem jutottunk, így ugyan csak egy góllal maradtunk alul, de valójában megint magunkat vertük meg.
Egy olyan este után, mint amilyen a szerdai volt, nehéz felfogni és megérteni, hogy tud ugyanaz a csapat 24 órával később így produkálni. Elöl nem is nagyon voltak gondok, megint a szokásos nevek tűntek fel a kijelzőn, de hátul egy teljesen más csapatot táthattunk. Védelmünk gyenge volt és szervezetlen. Szerencsénk volt, hogy kelet leggyengébb klubja volt a soros ellenfél, mert még nagyobb verés lehetett volna a vége. Budaj két gólban is benne volt, a második harmadban nem találta helyét, de ilyen kevés lehetőség mellett nem is nagyon fogja. Amelyik D csupán hat ütközést tud csinálni 60 perc alatt, azt kegyetlenül leverik. A Subban-Gorges páros nem a legjobb napját fogta ki sajna, így két gólnál sem jeleskedtek. St-Denis legalább nem bakizott akkorákat, Jemelin is visszavett a Carolina elleni keménykedéséből.
Elöl is voltak azért furcsa dolgaink. Mit keres például Gomez a jégen a végjátékban, amikor majd egy éve nem is lőtt gólt? Meddig erőlteti még Martin Plekanecet PP-ben a feladó helyről, ami szemmel láthatóan nem fekszik a cseh centernek? Ellert is vagy 14 percig jegelte a harmadik harmadban a padon, de miért? Tapasztalatszerzésen kívül nem sok mindenre volt jó ez az este, csak talán ara, hogy még jobban megerősítse bennem azt, hogy mi tényleg nem vagyunk jobbak egy 50% körüli csapatnál.
Szombaton a Nagy Alma másik képviselőjével a Ranges-szel (10-3-3) találkozunk, idén már másodszor. Nehéz dolgunk lesz velük, mert az utóbbi hét meccsüket nyerték, utoljára még októberben szenvedtek vereséget. Kedden például 4:2-re verték le az Islanders-t. Első meccsünkön, idegenben, 5:3-ra minket is legyőztek. Így egy nagyszerűen működő csapatot kellene megállítani egy sérültekkel teli, szédelgő kerettel.
A Gaborik-Richards-Callahan trió talán a legveszélyesebb, együtt 39 pontnál járnak. Védelemben pont a mi egykori prospectünk, Ryan McDonagh a legstabilabb. Kapuban Henrik Lundqvist mindig erős, talán most ki tudunk rajta is fogni.
