Szomorú nap ez a csapat 100 éves történetében. Elhagyott minket az, aki az utóbbi évtizedben a legmeghatározóbb alakja volt a montreali hokinak. Bár Saku Koivu nem volt helyi gyerek, mindenki kedveli, szereti, tiszteli, és nem csak Québecben, hanem az egész világon!
Amikor áprilisban szégyenszemre nyert meccs nélkül kiestünk az idei kupaküzdelmekből (0-4 a Boston ellen), tudtuk, hogy változtatni kell. Volt is rá lehetőségünk, hiszen vagy tíz játékos vált szabadügynökké, köztük Koivu is. Már májusban kijelentette, hogy Montrealban szeretne visszavonulni, a pénz számára másodlagos. Viszont azt is elmondta idejekorán, hogy ha július 1-ig nincs aláírt papír, akkor körültekint ügynökével a piacon. Közeledett az a bizonyos dátum és nem történt semmi. Gainey el is mondta, hogy csak elseje után fog lépni. Aztán sorban jött az új, drága nevek a csapathoz. Előbb a center Gomez, akiért súlyos árat fizettünk Higgins és McDonagh személyében. Majd következett Cammalleri és Gionta. Az összegek oly magasak voltak, hogy érezni/tudni lehetett, hogy ide már nemigen férhet be egy Koivu, vagy egy Kovalev.
Július 6-én aláírt Ottawába Kovy, és sajnos nem kellett sokat várni Saku új csapatára sem! 8-án, a kora délutáni órákban jelentették be, hogy az egykori Habs legenda egy évre, 3,25 millió $-ért Kaliforniába, az Anaheim Ducks csapatába igazolt. Szóba került Minnesota is, ahol öccsével, Mikkoval játszhatott volna együtt, de mint elmondta ott már van egy Koivu, és ő másutt akarta lerakni a Koivu név alapjait. Fő ok, amiért a nyugati partra költözött a régi válogatottbeli csapattárs és jó cimbi, Teemu Selänne volt. vele szeretett volna játszani, a pénz másodlagos volt.
Szóval elment tőlünk, nincs tovább Captain K! Nézzük, hogy is jutottunk el idáig, mit tett Montrealért ez a nagyszerű játékos és ember! 1974. november 23-án látta meg a napvilágot a finnországi Turku városában. Első komolyabb csapata a finn első osztályban küzdő TPS volt. Három szezont töltött a csapat felnőtt alakulatánál, amiből kétszer bajnokok is lettek. A '94-95-ös szezonban megválasztották az Év játékosának is.
Canadiens 1993-ban választotta ki az újoncbörze első körének 21. helyén. 1995-ben jött át az NHL-be, újonc évében a negyedik legeredményesebb volt a fiatalok között 45 pontjával. 1996 decemberében szenvedte első komolyabb sérülését a Chicago elleni meccsen. Térdműtétje miatt 32 mérkőzést kellett kihagynia, de így is a pont/meccs szezont tudhatott maga mögött (56 pont/50 mérkőzésen).
1999. szeptember 30. Egyszerű dátum, de nem neki és nem nekünk! Damphousse előző szezonban távozott, így új kapitány után kellett néznünk. Ki is lehetett volna más az utódja, mint Saku. Ő lett a Canadiens 27. Csk-ja és az első európai születésű. A sérülések sohasem kímélték, teljes szezont nem is tudott szinte soha teljesíteni. A legnagyobb probléma azonban csak 2001. szeptemberében jött a Non-Hodgkin's lymphoma képében. Ez a rákos megbetegedés aztán az egész életét megváltoztatta. A teljes szezont ki kellett hagynia, de csodák csodájára felépült, és a rájátszásra vissza is tért. Április 9-én nyolc perces vastapssal köszöntött a Molson közönsége és az egész hoki világ! Következő szezonban meg is kapta a Bill Masterton Memorial Trophy-t, amellyel ezt a fantasztikus küzdelmet, élni akarást díjazták. Sőt, a következő szezonjában a karrierje addigi legjobb, 71 pontos teljesítményével rukkolt elő! A lockout alatt visszatért anyaklubjához, apja csapatába.
2006. Rájátszás, ellenfél a Carolina. Justin Williams botja súlyos sérülést okoz bal szemén, a vakság sem elképzelhetetlen. Ekkor sem adta fel és ebből is felépült! Következő szezonjában 75 pontra javított szezon legjobbját. Az Atlanta elleni meccsen az 500. pontját is megszerezte. Az év végén még a King Clancy Trophy-t is átvehette rákalapítványával végzett munkája elismeréséül.
Többen támadták ekkortájt (pl. Guy Bertrand - kiii???), hogy nem tud rendesen franciául beszélni. Erre egyik bemutató videójában - viccesen - franciául köszönt be: "Ici Saku Koivu, voici mon équipe", azaz itt Saku Koivu, ez az én csapatom! A 2008-as Impact! Magazine minden idők tíz legnagyszerűbb kapitánya közé választotta. Tavaly is fontos mérföldkövekhez érkezett montreali pályafutása során. Phoenix ellen megelőzte a legendás Maurice "Rocket" Richard-ot, és feljött az eredményességi örökranglistánk hetedik helyére, majd a következő, Florida elleni derbin megszerezte 600. pontját is.
A finn válogatottban is maradandót alkotott, aranyat (1995), kétszer ezüstöt (1994, 1999) és egy bronzot nyert (2008) Suomi csapatával. Olimpiákon egy ezüst (2006) és két bronz (1994, 1998) jött össze.
Jean Béliveau után ő volt a legtovább a Canadiens kapitánya. 791 meccsen összesen 641 pontot szerzett (191+450) a CH-s mezben. 54 PO-s találkozón szerepelt és 48 pontot tett le az asztalra (16+32). Bár kupát sajnos nem tudott szerezni, rosszkor volt, rossz helyen ebből a szempontból, de számunkra örökre felejthetetlen marad!
Ki lesz az utódja, lesz-e egyáltalán bárki is, aki felnőhet hozzá a mostaniak közül?! Mostanában már nem volt a legponterősebb játékosunk, de mint vezéregyéniség, leader, nagy szüksége volt rá a csapatnak. Távozásával nagy űrt hagy maga mö, remélhetőleg valahogy pótolni tudjuk, ő pedig megtalálja számításait, és a Ducksszal talán kupát tud nyerni, ha Montrealban ezt nem tudta elérni! Hiányozni fogsz Kapitány, nagyon-nagyon...
