Ez a szezon nem csak Montréalban ment gallyra, hanem egy szinttel lejjebb, az AHL-es farmcsapatunknál, a Bulldogs-nál is. Szinte hajszálra ugyanazok a gondok és eredmények jöttek ki, mint a nagyoknál, csak kisebb a nyomás az ontáriói fiúkon. Sérülések, megalázó vereségek sokasága. Itt is szükség lesz egy teljes resetre, de talán egyszerűbb és olcsóbb lesz, mint fenn.
Nagy reményekkel néztem a szezon elé az elmúlt ősszel, hiszen a Calder Kupa elődöntője is épphogy elcsúszott. A még nagyobb sikerek helyett viszont teljes lebőgés lett a csapat osztályrésze, és a szégyenteljes korai pihenő. Milyen okok vezettek ehhez a pálforduláshoz, mitől változhat ennyit a világ?
Természetesen minden szezon után kell némi változtatás, kellenek az új arcok, az új lendület. Nigel Dawes, Ben Maxwell, Kyle Klubertanz és Dustin Boyd távozásával olyan emberek koptak ki a rosterből, aki alapvetően meghatározták a 2011-es Dogs-t. Nem kerülhetjük meg az edzőcserék kérdését sem. Alapvetően itt is a szükség és nem az akarat miatt kellett új szakvezető után nézni, hiszen a sikeresen bemutatkozó Cunneyworth-Ladouceur kettős munkájára Montréalban is igényt tartottak. Helyükre jött egy korábbi sikerember, aki azonban nem tudta beváltani a belé vetett bizalmat. Clément Jodoin persze elbukott, de nem volt könnyű helyzetben.
A távozó ászok helyett nem érkezett minőségi utánpótlás a keretbe, és az egyébként alapembernek számító srácokat is rendre elszipkázta a sérülésektől tizedelt Habs. Desharnais teljesen megragadt a nagyoknál, Palushaj is inkább ott, mint itt ütögetett, és Engqvist is is kihagyta az első heteket más irányú elfoglaltsága miatt. Kik jöttek helyettesnek? Brian Willsie egy rutinos csatár, ő jónak is bizonyult egész évben. Leblanc is bevált volna, de őt is felrángatták év közben az NHL-be. Viszont Mitera, Massé, Nättinen vagy Avcin nekem csalódást okoztak.
Amíg egy évvel korábban a főcsoport második helyén zárt a Hamilton, addig most hátulról zártunk ugyanitt (14. hely). Az akkori 97 pont helyett most csupán 75 jött össze. Tízzel kevesebb győzelemmel (44-34) és nyolccal több vereséggel (27-35). Kissé ugyan átszervezték a liga csoportjait, de egy St. Johns's érkezése azért nem fordíthatja ennyire feje tetejére a világot.
A sérülések persze a hamiltoni kedvencek életét is meggyötörte. Egyrészt a saját bajaik miatt is kik-kimaradoztak, másrészt a Canadiens sérültjeit is közülük próbálták pótolgatni. Kapusoknál lehetett leginkább érezni, hogy mit is jelent ha az első számú portás nem bevethető. Nathan Lawson egyébként sem egy zseni, de azért úgy-ahogy megoldotta a feladatát. Egy gyenge védelemmel csinált 2,57-es kapott gólátlagot és egy 91,4%-os hatékonyságot. Amikor viszont lesántult, Robert Mayernek kellett volna átvennie a helyét. A fiatal csehnek viszont ez a legritkább esetben sikerült csupán. Majd' annyi meccset kapott (44-39), mint társa, de neki még őnála is rosszabbul sikerült az év (2,94 és 90,9%). Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy személyben ő a hibás mindenért, de ez is egy adalék a bukásunkhoz.
Elöl kevés gólt szereztünk, nem volt egy igazi mesterlövészünk sem sem. Andreas Engqvist lett húsz egységgel a legjobb? Mi ez, az általános iskola? A speciális egységek sem működtek rendesen. Hol betliztünk hátul, hol ügyetlenek voltunk elöl. Tipikusan "a semmi sem sikerül" állapotában voltunk egész évben.
Mi lehet a megoldás? Egy alapos vérfrissítés, lehetőleg minden fronton. Szerencsére vannak olyan juniorjaink, akik talán már ősztől bevethetőek lesznek. Elsősorban Jarred Tinordira, Morgan Ellis-re, vagy Nathan Beaulieu-re gondolok a védelemben, vagy Patrick Hollandre és Brendan Gallagherre a gólgyártásban. Velük meg tudna újulni a csapat, de egy ütős kapust is kellene valahol találni, mert egy a trojka eléggé harmatoska lehet ismét. Emellett szerintem új kócsra is szert kellene tenni, mert egy megbukott mester nem biztos, hogy megfelelően fel tudná fűteni a bandát.
