EZ SZÖRNYŰ, DE LEGALÁBB ÚJRA VAN KAPUSUNK!
"CAREY GAVE US A CHANCE TO WIN BUT IT'S DISAPPOINTING THAT HIS TEAMMATES DIDN'T SUPPORT HIM. WE JUST DIDN'T COMPETE."
(Martin arról, hogy Price hiába védett kiválóan.)
Lassan a tragikusból a tragikomikusba hajlik a teljesítményünk. Egy hét alatt kétszer nem lőni gólt már-már a bénaság kategóriába tartozik. Még ha a legjobbakkal játszottunk volna, de nem. Itt már nagyobb gondok vannak annál, hogy hogyan állítjuk össze a sorokat, vagy, hogy ki áll a kapuban éppen. Gólképtelen csatárok, impotens védelem. Szerencsére mostanában a kapusuk legalább remekül helyt állnak.
Úgy indult az este, hogy Latendresse (végre) kimarad, de Gionta sérülése keresztülhúzta az elképzelést. Fél hétkor még a szállóban volt, így bemelegítés nélkül kellett beugrania. Chipchura megint jégre léphetett a negyedik sorban, míg a ketrecet Carey Price védhette egyhuzamban már második alkalommal. Mivel nagy countryzene fan, ezért a régi, Garth Brooks-os sisakjában védett. Lapierre az első sorban eléggé megütött ahhoz képest, hogy hogyan teljesít mostanában. Spacek szerencsére vállalta a játékot legutóbbi sérülése ellenére.
Keményen belelendültek a hazaiak, nem kímélték a kapunkat. Csak úgy röpdöstek a lövések, Price meg tornázhatott. Nekünk csak a kontrák maradtak, de ezek is eléggé ritkák és veszélytelenek maradtak. Eladott korongok is idegesíthették azt, aki még nem szokott hozzá idén nálunk az ilyen manőverekhez. Előbb Carey, majd Bergeron ügyeskedett. MA korongja aztán tényleg "gyönyörű" volt, szépen megvárta, amíg mindenki előre indul, majd senkitől sem zavartatva az ellenfél csatárához passzolt... A gólt (24 lövésből) természetesen nem tudtuk elkerülni, Dumont passzából Sullivan első lökete még kimaradt, de az ismétlés fonákkal már a hálónkban táncolt. Ha nem Price védett volna, még nagyobb bajba kerültünk volna már ebben a felvonásban.
A második harmadban nem változott semmi, azaz mégis. Átszerveztük a csapatot, White!!! került az első sorba, Moen a másodikba, míg Lapierre előbb a másodikban, majd az utolsóba. El lehet képzelni, hogy milyen "szuper" volt megint. A játék képe annyiban módosult, hogy kevesebbet kellett védenie kapusunknak, míg nekünk is volt már olyan akciónk, amelyet helyzetnek lehetett csúfolni. Pyatt kiállítása miatt az elején kipróbálhattuk a PK-t, ami nem is volt működött rosszul. Gomeznek még kiugrást sikerült elérnie, de igazi lövésig nem jutott el. Emberelőnyben (Legwand) aztán beindultunk, Bergy távoli lövése kipattant, de sajnos Metropolitnak nem sikerült már az ismétlés. Pricenak viszont egy hiba után kellett egy veszélyes ellentámadást hatástalanítania. Price játékkésleltetés, míg White túlzott keménységért kapott büntetést. Mindegyiket elég könnyen megoldottuk. Moennek és Metronak is akadt lövése, de nem túl sokszor veszélyeztettünk a túloldalon. A vége felé Carey botját kisodorták, ő meg Moen ütőjével védett egy darabig. Eléggé érdekes volt, jól jellemezte kapusunk teljesítményét. Harmad végén jött a csattanó. Hiába szerzett újabb gólt a Predators, Hamrlik éppen jókor lökete Arnottot a kapusra, nem adták meg a találatot. Sőt, még mi kaptunk emberelőnyt kapusakadályozásért!
Az utolsó harmadra áthúzódott az előnyünk, de élni nem tudtunk ezzel sem. Careynek megint egy megugrást kellett hatástalanítania. Szegényt nagyon egyedül hagyták a többiek, de őt ez inkább inspirálta ezen az estén. Voltak ugyan lehetőségecskéink elöl, de ez kevés volt a gólhoz. Hátul viszont nem sok minden változott: ők lőttek, Pricer védett. Egészen így ment ez, amíg Kostitsyn, majd White kiállításával kettős fórba nem került a Preds. A másfél perces ziccer helyzetet persze ki is használták. Nem más, mint a meccs legjobb mezőnyjátékosa, Sullivan duplázott. Innentől kezdve már csak az volt a kérdéses, hogy sikerül-e csapatrekordot jelentő 54 védést összehozni Pricenak (csak beállítania sikerült). A rekord ugyan elmaradt, de ez volt a legkisebb gondunk az este végén!
Csak egy név: CAREY PRICE, így nagy betűkkel. Teljesítménye fantasztikus volt, 53 védése csapatrekord-beállítás. Még 1974-ben, a Pens ellen, Wayne Thomas állította fel a rekordot ugyanennyivel (az NHL csúcs 70 védés, amit Tugnutt produkált egy Nordiques-Bruins derbin). Annak ellenére, hogy a többiek szinte teljesen magára hagyták, élvezte a játékot. Ennek is tudható be ez a teljesítmény. Bergeron támadásban legalább próbálkozott (4 lövés), ha már a védekezés (védő létére...) nem az erőssége. A PK-nk is egész tűrhető volt, tíz és fél perc alatt csak egy gólt kaptunk, de 5v3-nál ez nem is csoda.
Hol is kezdjem, hol is...? Támadásaink, na azok aztán alig voltak! Húsz lövést ugyan valahogy összeszámoltak nekünk, de szinte egy sem volt igazán veszélyes. Kevés összjáték, kevés fantázia jellemezte a csapatot a támadó harmadban. Emberelőnyben még csak-csak mutattunk valamit, de egyébként... Gionta sérülésével felbomlott az első sor, Lapierre annyira való oda, mint a nagymamám. A védelem meg, áááh! Szegény kapusunk nagyon egyedül érezhette magát, mert segítséget ritkán kapott. Aztán meg az eladott korongok, szóval egy csődtömeg volt a banda ezen az estén. Még csak keménykedni sem tudtunk (akartunk), semmi bunyó vagy nagyobb kakaskodás. Mintha már a meccse elején feladtuk volna az egészet.
Húsz mérkőzés letudva és semmi jót nem lehet jelenleg leírni. Mérlegünk szánalmas 9-11. Nincs jobb szó rá, főleg a közelmúltunk ismeretében. Tavaly ilyenkor 11-5-4-gyel, 2007-ben pedig 12-5-3-mal indítottuk a szezont. Jó, ez már egy más csapat, de ugyanúgy Canadiens de Montréal-nak hívják a társaságot, és egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy így szerepeljünk a 100. születésnap előtt húsz nappal!
