A KIÁLLÍTÁS-FESZTIVÁL TÖNKRETETTE A MECCSÜNKET
Ezen a meccsen a bírók úgy érezték, hogy minden szabálytalanságot kiállítással kell büntetniük, de miért csak az egyik csapatra vonatkozott ez?! 18 percet játszani emberhátrányban, ebből nem egyszer kettős hátrányban, nem valami kellemes dolog. Persze a Canes háromszor is eredményes volt, és hiába voltunk mi is kétszer szerencsések, nem sikerült a pontszerzés.
Sérültek frontján továbbra sem javult a helyzet, maradt a hétvégi felállás. Kényelmesen kezdtek a csapatok, aztán belejöttek a bírók, és elkezdték áldásos tevékenységüket. Sorra szórták ki játékosainkat, kétszer is kettős hátrányt kellett átvészelnünk. Persze nem bírtuk ki végig, jött a fekete leves. Samsonov vitte kapura a korongot, Bouillon feleslegesen helyezkedett ki rá, így Staal kényelmesen be tudta lőni első gólját. Nekünk is volt lehetőségünk, D'Agostini szólója maradt ki. Folyamatos volt a játék, de elég sok kisebb hibával mindkét oldalon. A harmad végén már az ötödik kiállítást rótták ki ránk a csíkosak, az eredménye a második hazai gól lett. Kostopoulos nem tudott felszabadítani, a korongot Pitkanen lőtte Staalnak, aki korcsolyával tette a kapuba. Némi videózás után simán megadták a találatot.
A második harmadban jól kezdtünk, Latendresse ugrott ki jobb szélen, Carson bottal ütlegelte, a bírók meg büntetőt adtak nekünk. Kissé erős ítélet volt, méltó a bíráskodáshoz. Tender nem cselezett, rálőtte, és a kesztyűs oldalon, a vas alá betalált. Aztán újabb kiállítás (Bégin), de gólt mi szereztünk! Bedobás a támadó harmadban, Lang lepasszolja Kovalevnek, aki azonnal a kapuba vágja. Csak úgy csilingelt a kapuvas! Ezt követően jött a meccs legcsúnyább jelenete, amikor Staalt kissé keményen tette palánkra Hamrlik. Szerencsére a center nem sérült meg, csak kissé szédült az eset után. Csak 2 percet kaptunk, majd jött O'Byrne kiállítása is, így kettős hátrányt kellett kivédekeznünk ismét. Ez alkalommal sajnos nem sikerült, Corvo távoli lövése utat talált a kapunkba. A kilátást Staal blokkolta Halak elöl. Markov is szerzett egy gólt, azonban ezt nem adták meg magas bot miatt. Szerintem vitatható volt az eset, de ezen az estén mit is várhattunk volna. Két harmad után 11-1 volt a kiállítási arány a hazaiaknak.
Az utoló húsz percben kaptuk az első igazi PP-t, kihasználni persze nem sikerült. Halaknak kellett védenie egy veszélyes helyzet után. Az egyenlítés nem akart sikerülni, pedig a végén még volt egy lehetőségünk, de Kovalev a kapust talált el.
Három vereség zsinórban a Délkeleti Divizió csapatai ellen. Legalább 3 pontot szerezhettünk volna, ehelyett maradt a nagy semmi. A sérülések, a bírók és a támadójátékunk hatástalansága együttesen tehető felelőssé a helyzet miatt.
1. Kovalev végre gólt lőtt. Na, nem egy hálószaggató bombát, vagy csiki-csuki utáni rafináltat, de azért ez is gól volt. Talán ez majd segít neki újra megtalálni azt a pluszt, amit elvesztett valahol.
2. Latendresse régi önmagát idézte. Kiharcolt egy büntetőt, amit be is tudott lőni. Mivel nem igen ismerte Ward technikáját, inkább a lövést választotta - helyesen. Volt összesen négy lövése és öt ütközése is (legtöbb a mezőnyben). Nagy kedvel játszott végre, bár a két kiállítás nem hiányzott. Egyiknél úgy szórták ki, hogy épp a kapu előtt várt az átadás, a védője meg elvágódott.
3. Emberhátrányos gólt lőttünk. Idén ez volt a második alkalom, hogy betaláltunk emberhátrány mellett. Bedobás után Kovalev nagyon eltalálta a korongot. Egyébként számos ígéretes lehetőség volt emellett is, de leginkább arra voltak jók ezek az offenzívák, hogy nem a Canes tegye ugyanezt.
1. Bíráskodás színvonala. 11 kiállítás az nem kevés, főleg akkor, ha az ellenfélnél csupán egy ilyen van és egy büntető megítélése. Mi is hibások voltunk ebben persze, de akkor is. Staal korcsolyás gólját megadták, Markov botosát nem. Mindkettő vitatható volt, mégis így döntöttek! Elsősorban ezekent ment el a pontszerzés.
2. Robert Hamrlik védekezése. Nem ez lesz a legjobb meccse, amire szívesen visszaemlékszik majd. Erik Staal elleni akciója a palánknál nem volt túl szerencsés megmozdulás. Nem történt komoly baj, mert egyébként eltiltást is kaphatott volna érte. A 2 perces kiállítással mázlistának mondhatjuk magunkat.
3. Helyezkedési hibák emberhátrányban. Főleg az első Staal-gólnál volt ez jól megfigyelhető, amikor inkább Samsonovra figyeltünk a center helyett. A másodiknál Kostopoulos nem tudott rendesen felszabadítani, innen indult a dolog.
1. GUILLAUME LATENDRESSE (30 Pont)